A súlyzózó és fittnesbe járó emberek izomrostjai sokkal vastagabbak, mint az izmait kevésbé igénybevevő embereké, ezért döntöttem én is úgy, hogy 2 és fél év után újból rendszeren lejárok egy terembe. Harántcsíkolt vázizmaim rendszeres összehúzásával, edzésével, a izomrostjaim száma nem nő ugyan, de vastagságuk igen és ezt szerettem volna végre újból átélni és egy jó izomtónust (feszesességet) kialakítani, majd lassan átformálni alakom egy sportos irányba. Két egymást követő napon is lendületesen edzettem 1-1 órát és végre örömmel töltött el a telítődő izomrostjaim tapogatása.

A harántcsíkolt izomrostok túlságos megerőltetése fájdalmas, ez az izomláz. Ahhoz, hogy kifáradt izmunkkal újra elkezdhessünk edzeni, pihenésre van szükségünk, kb. 1 napra, ezalatt a bomlástermékek kiürülnek, és az izom újabb tápanyagokat raktároz (glikogént), amelyet a következő edzésen újból elhasználhatok. Én sajnos ezt nem tartottam be és nem meglepő módon a harmadik nap hajnalban arra ébredtem, hogy a karjaim teljesen merevek és álmomban tapogatózva is felismertem, hogy napközben kinyújtani sem fogom tudni, nem hogy a hátamat megtörölni  a reggeli fürdésnél.

Így félálomban, mivel rettentően fájt és vissza aludni nem tudtam, megpróbálkoztam egy izomfrissítő önmasszázzsal. Ehhez a masszázs fajtához  vivőanyag azaz olaj vagy krém nem szükséges, sőt tilos, hiszen saját magunkon sokkal nehezebb erőt kifejteni főleg merev karokkal, hanyatt fekve, még szerencse, hogy a kánikulában pizsamát sem vettem magamra, így legalább azon sem csúszkált a kezem. Először az alkaromat feszítő izmokat gyúrtam át a kéztől a könyököm irányába ollózó mozgással,  a tenyerem 4 ujját összezárva és a hüvelykujjamat velük szembe fordítva, sokszor egymás után, tulajdonképpen végigcsipkedtem mindkét alkaromat, majd amikor már rendesebben tudtam nyújtani őket, következett a felkaromon a kétfejű karizom hajlítók (bicepsz). Ekkor már tudtam annyira mozgatni a korábban teljesen merev felső végtagjaimat, hogy a kinyújtott karomat összezárt ujakkal és tenyérrel kifelé forgatva szorosan a combomhoz zártam (hanyintottam), mig a másik kezemel ollózva a  háromfejű karizom feszítőket is elértem így és végig tudtam ollózva csipkedni (gyúrni). Már csak egy fogás maradt, mintha egy vastag korlátot fognék szorosan, hogy már szinte fájjon, kifelé, majd utána rögtön befelé csavartam (haránt gyúrtam) az alkar, bicepsz, tricepsz sorrendben mindkét karomat.

Lehet, hogy elsőre nehezen hihető, de ezt a masszázst végig hanyatt fekve, lassan, hirtelen mozgásoktól mentesen, tulajdonképpen félálomban végeztem és reggel a tulajdonképpeni ébredésemkor már nagyjából teljes pályán, korlátozásoktól mentesen tudtam mozgatni a felső végtagjaimat, így zuhanyozáskor a hátam mosása sem okozott semmiféle problémát :-)

Én a saját életemben, először iskolásként kezdtem el aggódni a visszatérő éles és perzselő érzések miatt, melyeket néha a tüdőmben éreztem hirtelen és váratlan, számomra érthetetlen helyzetekben. Aztán később jött egy különleges szúró fájdalom a szívemben, mely után mindig úgy éreztem, hogy lemerevedek, nem merek mélyet lélegezni és hideg verejték lep el az ismeretlen érzettől való félelem miatt. A szúró fájdalmak, ahogyan nöttem és rendszeresen sportoltam, természetesek lettek, a futás közbeni szúró érzések a szívemben megszokottan visszatérő és ezért, már-már megnyugtatóak lettek, folyamatosan éreztem a testem, de ezeket a fájdalmakat már természetesnek, a mozgás velejárójának tartottam. Amikor váratlanul jelentkeztek, akkor Valeriana vagy más enyhébb nyugtató hatására megszűntek és nem gondoltam, azt mint gyerekként, hogy hamarosan tüdőembólia vagy szívinfarktus áldozata leszek. Ettől függetlenül közelében voltam egyszer a halálnak, amikor egy kis társam a tájfutó edzés után még a KFKI telepén rosszul lett és meghalt. A többi gyerektől tudtam meg, hogy szívritmus panaszai voltak és azért futott, mert a természet tudós szülei azt remélték, hogy a rendszeres testmozgástól a növekvő félben levő és erősödő  szervezete kinövi ezt a gyerekkori problémát. Hasonlóan gondolatmenet nálam mégis bevált és erős lábakat és állóképességet minden más mozgásnál könnyebb így szerezni. A felsőtest formázására viszont a futás alkalmatlan és áldom az eszem, hogy már gimnazistaként rendszeresen eljártam hajnalban a margitszigeti Sportuszodába úszni, ami rendkívül magányos tevékenység volt, de szerencsére rövid távon is kiválóan megnövelte beesett mellkasomat. Az izmaim erősítését, pedig egy MTK ifjúsági-válogatott focista osztálytársamtól lestem el egy agyonolvasott 1930-ban kiadott jóga tankönyvből, mely tartalmazta a hasi légzés gyakorlatait és ászanákat, amellyel valóban lehetséges lett egy nagyon vékony gyereknek sok apró izommal és ínnal rendelkező, de mégis deltás felsőtestet összehozni.

Most kihagyva egy részt az életemből… Viszonylag fiatalon már 30 évesen alkalmam lett sajnos mindkét szülőmnél egy súlyos agyvérzést, majd édesapámnál egy infarktust is átélni. Apámnak hiába volt robosztus szervezete; mindennap teniszezett és az agyvérzéséből is csodálatos módon, mozgását tekintve tökéletesen felépült, a viselkedésében hamarosan erősen antiszociális lett és a szíve sem bírta már az igénybevételt, ezért még fiatalon szívrohamban meghalt. Az ő halála és anyám lebénulása, valamint ezen állapotának el nem fogadása és harca a mindennapokban, hogy mindent feladatot saját maga megoldjon, mélyen elgondolkodtatott, hogy hátralevő életemben milyen életmódot kövessek és először az újságírás mellett hobbyként elkezdve, majd pár év múlva számomra is váratlanul az ETI gyógymasszázs vizsgáján találtam magam.